II.kötet - 7.fejezet - That's the truth!

Sziasztok!

Íme az új rész, amelyben már Harry és Cher találkozását olvashatjátok, pár fordulattal fűszerezve. :) Köszönöm a 88 feliratkozót, az előző fejezethez kapott kommenteket és pipákat. Továbbra is vároma kérdőívre a válaszaitokat. Köszönöm a megjelenítéseket és minden mást is!:) Egyébként frissült a Szereplők oldal, nézzetek be! Valamint "Hogy miért olvasd?" részre is várom a véleményeket. Kellemes olvasást, Cher Brooks 

Harry Styles

A próba után egyenesen hazafelé rohantam. A gondolataim az este és Brooke körül forognak. Vajon mit mondok majd? Hogyan fogok cselekedni? Sajnos ezt nem lehet előre megtervezni, hiszen akkor elmúlna a találkozás varázsa. Talán inkább rosszul kellene éreznem magamat? Igen… Talán többé szóba sem kellene állnom vele, de ezt nem tehetem meg. Nem azért, mert kötelező, hanem mert szeretem. És ez az, ami fontos… hogy még így is, de szeretem. Vagy talán ezt nem is nekem kellene bizonyítanom? Ó, dehogynem…

A készülődésem kivételesen sokáig tartott. A vörös csempés fürdőszobában állva rájöttem, hogy ez a három, könyörtelen hónap hihetetlen volt. Visszagondolva nem ismerek magamra. Nem hinném, hogy akkor az igazi Harry voltam. Bár most sem vagyok Az a Harry, mert egy részem elveszett, és nincs rá garancia, hogy visszakaphatom Őt. Ez idő alatt nem ettem szinte semmiféle ételt és ez meg is látszik a külsőmön. Csak ittam, és akkor is csak alkoholt. Úgy gondoltam, talán az majd megold majd valamit, de egy nagy fenét! Csak a rosszba vitt bele… Talán miatta hoztam kétnaponta fel a lányokat, s még a nevük megismerésére sem voltam méltó, hajlandó. A lelki-állapotomról szót sem ejtenék. Egy roncs lettem, mert ez a lány a szívemhez nőtt, és Ő volt –és még, most is- akivel el tudom képzelni a jövőmet. Mert igen is, hogy van még jövőm! Mert én megmondtam, hogy visszaszerzem Brookeot, bármi áron. Bármire képes vagyok érte. Az én hülyeségem volt, úgyhogy talán a ma este ad egy utolsó esélyt, hogy megbeszéljünk mindent, ami a jövőnkre nézve fontos. Jövőnkre… Igen, mert lesz közös jövőnk. Tudom!

Gondolataimba merülve fésülgettem jobbra, s balra barna hajamat, majd később úgy döntöttem, hogy bőven elég, ha csak beletúrok. A kis szoba pálma mellett kilépve a fürdőből, a szobám felé igyekeztem valami ruháért. Egy egyszerű kockás ing és fekete csőnadrág megteszi, hiszen a koncertre úgyis másik ruhát kapunk, tehát fölösleges ezzel bíbelődni.

Mikorra teljesen elkészültem, egyedül maradtam a gondolataimmal és a hatalmas házammal, s nem maradt semmi, csak egy kis idő, amíg Paul szól, hogy megérkeztek.

Közel egy fél óra várakozás után megjöttek a fiúk, s elindultunk az arénába. Az út szokatlanul feszült volt és… nedves. Feszült azért, mert ismét egy koncertet készülünk adni itt, Londonban, másrészt pedig csak találgathattam, miért. A fejemet az ablaküvegnek döntve figyeltem a srácok mozdulatait, s próbáltam arcukról leolvasni, hogy vajon mit érezhetnek. Zayn túlságosan el volt foglalva az utazással; fülesét fülébe dugva koncentrált, melyből halkan kihallatszódott mit is hallgat. Louis mellettem, a fejét megtámasztva combján, összegörnyedve ült, s érdekessé vált cipőit kémlelte. Liam az ablakon kifelé bámulva kémlelete a nyüzsgő utcákat. Niall pedig már félig szunyókálva töltötte a hátralevő időt. Én csak az üvegen legördülő esőcseppeket versenyeztettem, úgy, mint kiskoromban. Úgy, mint amikor a szívemmel versenyzek az agyammal szemben, és valahogy soha nem az győz, akinek én szurkolok…

Hangos sikoltások, hatalmas tömeg, és rengeteg testőr fogadott minket. Valahogyan éreztem, hogy egyre közeleg a Végzetem. Az agyamban akaratlanul is szövődtek a különféle, más és más tartalmú ötletek, hogy mi lesz a mai estén.

Ahogy az ajtón beestünk a srácokkal, a tekintetem csak később akadt meg Eleanoron és Rajta. Pár pillanat eltelt, míg csak egymást néztük szótlanul és mozdulatlanul. Újra előtört bennem a vágy és az iránta érzett szeretetem. A gondolat megijesztett és rombolni tudtam volna, ahogy eszembe jutott: Elveszítettem. Készültek egyre jobban felszakadni a sebek, s a szívem már megint harcot vívott az agyammal. Körülöttünk a többiek gondolom megunták a hosszantartó némaságot, így zajt szült beszélgetésük. Nem nagyon érdekelt a körülöttünk lévők jelenléte, most azonnal beszélni akartam Vele.

-Szia.- lépek oda hozzá lassan, bátortalanul, s arcomon úgy érzem, megjelenik egy mosoly, amelyet úgy tudom, szeret.

-Szia. –köszön ő is, majd végig mérem. Haja laza hullámokban verdeste mellét, s szemei szépen kifestve hangsúlyozták ki íriszeit.

-Gyönyörű vagy… - ülök le mellé egy bókot megejtve, de szívből, s nem csak udvariasságból. Érzékelem a köztünk lévő feszültséget, s egy bizonyos falat. Mintha tartana tőlem.

-Köszi-, Tűr füle mögé egy szemébe lógó barna tincset, majd a kezében levő műanyagpohár tartalmát tűnteti el. Óvatosan figyelem, ahogy formás ajkai a pohár széléhez érnek, s azok talán lehetnének most máshol is. Egy kissé önelégült mosoly csapódik arcomra, mikor fölfedezem nyakában lógó nyakláncok egyikét: Még tavaly nyáron kapta tőlem azt a kis ezüstláncot, s rajta a mi nevünkkel bevésett medállal.

-Srácok! Tíz perc és kezdés! –halljuk meg Paul hangját az ajtó felől, majd távozik is. A szoba piros falai és a benne elhelyezett növények kezdenek érdekessé válni. Lassan föláll, majd Eleanor fülébe súgva valamit kilép a helységből, majd a lány és beszélgető partnerei tovább folytatják diskurációjukat. Fölösleges lenne itt egyedül üldögélnem, és alán ez lehetne a megfelelő pillanat. Bár tíz perc alatt aligha meg tudnánk bármit is beszélni, én reménykedem, úgyhogy meg kell keresnem. A fehér ajtó halk csapódással jelzi, hogy távoztam, majd egy széles folyosón, ahol rengeteg ember rohangál mikrofonokkal, fényképezőgépekkel és még hasonló dolgokkal, elindulok, s szemeimmel keresem Őt. Pár szobába benyitva, a mosdó lehet az egyetlen reményem, így arra tartok, s meglelem benne. Kezét mosva pillant fel a tükörbe, majd ijedten nyílik résnyire a szája.

-Miért jöttél utánam? – von kérdőre, s a kéztörlő papírból tép le egy darabkát.

-Brooke, nekünk beszélnünk kell… - sóhajtva felelek, majd a kék csempének dőlve figyelem, ahogy a nedves papírt összegyűri, s a szemetesbe dobja.

-Beszéljünk. –egyezik bele, majd karba tett kézzel nekidől a mosdókagylónak.

-Nem a vécé a legalkalmasabb hely erre… - túrok bele a tökéletesen elkészített hajamba, s kinyitom az ajtót. Egy halk hümmögés hagyja el a száját, majd előttem kilép, ezzel megérezve Chanel parfümjének illatát. Hirtelen a lámpák leoltódnak, s csak egy vékony fény vibrál valahol a folyosó végén.

-Mi volt ez?- kérdez ijedten, s megáll.

-Elment az áram. Kint vihar van. – adok választ kérdésére, majd hogy történjen valami, közelebb lépek hozzá.

-M-mit csinálsz…- kérdezi megtörve, mire jobb kezemet arcára simítom, melyet ő is megfog.

-Hogy tudnám bebizonyítani, hogy téged szeretlek?- suttogom felé, s ezzel egyre csak csökkentve a köztünk lévő távolságot.

-Harry… - mormolja halkan nevemet.

-Három perc a kezdésig! –jön a hangszórókból Paul hangja, majd véget is ér. Ha most meg zavart valamit…

-Menned kell… - húzza le kezeimet arcáról, s beletúr hajába.

-Én csak be akarom neked bizonyítani, hogy szeretlek. Kérlek! Engedd meg… - kérlelem a saját beszédhangomon, s nem érdekel, ha elkések. Hiszen az Életem itt van, nem odaát.

-Hogy bízhatnék benned? – szipog egyet, melyből arra következtetek, hogy sír.

-Taylor egy kaland volt, semmi több. Én Téged szeretlek! Hagyd, hogy bebizonyítsam! – ahogy kimondtam, a fény ismét betöltötte a folyosót, s a többiek nagy morajlással jelezték, hogy itt vannak. Lesokkolva álltak meg, ahogy látták magas alakom Brooke fölé tornyosulását.

Niall Horan

Kezdett gyanús lenni, ahogy Brooke és Harry már több mint öt perce nem tértek vissza. Eleanor mellé léptem, s rákérdeztem, hová ment a lány. Túlságosan bántott, ahogy délután elváltunk. Nem akartam veszekedést, de ahhoz túlságosan szeretem, hogy megakadályozzam a szerelmét. Másrészt, pedig ha nem történik meg köztünk az a beszélgetés, akkor most nem, lenne ez, és talán tudnám választ. Nem mintha így nem lehetne sejteni valamit is, de úgy érzem, hogy még ma este ki fog derülni minden. Talán olyan dolgok is, amelyeket mélyen nem is akarok tudni.

-Srácok gyertek beénekelni, három perc és kezdünk! –tépi fel Paul az ajtót, s végigméri a társaságot. Érzem, hogy mindjárt kapunk egy fejmosást, miszerint Harry miért nincs itt.

-Hol a francba van Styles? –kérdez egyre ingerültebben, ami nem baj. hiszen ha nem lenne feszült és pontos, akkor mi sem lennék ilyenek. Tehát Ő kellett ahhoz, hogy ne legyünk szétszórtak. Mármint a zenében. A mindennapi élet már egy másik kérdés.

-Mondjátok meg, hogy hol van! – lép felénk, mire lesütöm a szememet. Szerencsére az egyetlen lányt köztünk kihagyja, amit észre is veszünk.

-Eleanor! Mond meg!

-Oké, felőlem itt is állhatunk, de odakint az emberek fizettek azért, hogy láthassanak Titeket, szóval gyerünk!

-Közös mosdó, egyenesen végig, aztán balra slégan. – formázza lassan a szavakat a barna hajú lány, majd Louishoz lép oda, s elhúzza a száját.

-Styles! – kiabál Paul, majd sietősen halad Feléjük. Ahogy a pár felé érünk, s meglátom a helyzetet, én lassabban haladok a három srác mögött. Gyorsan átfut az agyamon, hogy vajon Én mit feleltem volna, ha Ő kérdezi meg, hogy Szeretem-e? Magam sem tudom a választ. Vagy talán mégis? Esetleg… Bár még magamnak sem merem bevallani. Liam féloldalasan hátranéz, s szája „o” alakot vesz fel. Egy nagyot sóhajtva nézek rá, s ezzel tudtára adom, hogy nem véletlenül kértem tőle tanácsot akkor. Ezek szerint akkor számára is világos most már, hogy mi is folyik itt. Valahogyan éreztem, hogy ki fog derülni. Bár még részeteket senki nem tud, ha most Cher és Harry újra… újra összemelegedik, akkor Brooke lelkiismerete nem fogja hagyni, hogy Hazza ne tudja meg a köztünk történteket.

-Mégis mit képzelsz Harry? Két percünk maradt! Haladj befelé! –parancsol rá erélyesen a szakállas férfi, majd még vet a párjára egy pillantást s eltűnik a folyosón. Lassan követi őt mindenki, egyedül Eleanor marad a lány mellett. Én pedig már nem bírva mit kezdeni az érzéssel, ami kitépni készül a mellkasomat, odalépek hozzá, s neki szegezem a kérdésem.

-Jól gondolom, hogy a válaszod igen lenne?

-Mi? Niall? N-nem tudom… -feleli szaggatottan, majd szemét kezdi törölgetni.

-Beszélnünk kell!

-Miről? Semmi értelme! –felelek diadalmasan, s fejemet megrázva fordulok meg.

-Állj meg! – siet hozzám, majd kezembe nyom egy kis tárgyat.

-Ezt… Bridgit találta meg az ágyban. –nézem meg a kezemben levő kis tárgyat, később kiderül, hogy a kabala nyakláncom.

-Mi? Bridgit? Ugye nem mondtad el neki, hogy…

-Nem. Csak Eleanor tudja. –mutat szemével a mögöttünk figyelő lányra. A láncot fölhelyezem, majd a koncertkezdési idejét visszaszámláló hang jelzi, hogy mennem kéne. Gyorsan elindulok, de félúton meggondolom magamat, s visszarohanok Hozzá. Testünk halkan koccan egyet, majd ajkaim övére tapasztom, s lágyan ízlelgetem. Halk sóhajt vált ki ez belőle, s szintén tőlem is.

-Niall… ez…

-Menj! – kiabál Eleanor, én pedig teszem, amit tennem kell. Rohanok a színpad felé, s a többi srácba ütközöm. Még épp időben…

És én megint érzem, hogy egy szemét vagyok. Egy hülye, szőke, szemét srác. Ez nem én vagyok. Én nem tenném ezt. Mi van velem? Miért csináltam? Miközben a legjobb barátom most próbálja visszaszerezni Azt a lányt, akiért több mint három hónapot éhezett, sírt és szenvedett én őt csókolom? Hogy tehettem meg? Talán Szeretném? Nem, az nem lehet. Lehetetlen… Hisz nekünk úgysem működött volna.

Cher Brooks

A könnyeimnek utat engedve rogytam össze a félhomályban levő folyosón, s most már nem is érdekelt igazából semmi. Harry szeret, és új esélyt akar. Niall pedig… megcsókolt, aztán elment. Nem tudom, mi történik, s jelen pillanatban azt kívánom, bár ne lennék itt.

-Eleanor! – hüppögöm egyre hangosabban, s barátnőm nevét kiabálva. Azt hiszem ez az állapot megállíthatatlan. Most fog kijönni ennek a három hónapnak a szenvedése talán és az előző események következménye. Mert nem mondom, hogy Harry és Niall nem érzi most magát rosszul- a maga módján-, de Niall csókját aztán tényleg nem tudom hová tenni. Ez olyan… érthetetlen, hogy nemrég még pont Ő akart véget vetni kettőnknek, most pedig újra kezdőik az egész.

-Mond, el mit tegyek – kérem sírva barátnőmet, majd leülök a földre, s a piszkos-fehér falnak dőlök.

-Elmondom, hogy mit láttam rajtatok. De kíváncsi vagyok arra, hogy te mit gondolsz most. – feleli mellém leülve, s vár, hogy felfogjam, majd átgondoljam, s választ is adjak.

-Őszintén? Nem tudom már, hogy ki az, akit szeretek.

-De hát ezt érezned kell, hogy ki iránt érzel szerelmet.

-Mintha Niall mondaná…

-Ez az igazság!

-Tudom…

-Szereted Niallt?- kérdez bizonytalanul, s mélyen a szemembe néz. –Brooke! Szereted?

-Nem tudom! Lehet! Talán!

-És Harry?- kérdezi ezt is bizonytalanul, s ezzel engem is erre pártol.

-Szeretem Harryt! Hát hogyne szeretném! A szerelem nem múlt el! Nem…. Soha nem is fog elmúlni! –tör ki belőlem, amit gondolok, s újra fojtogatni kezd az a sok könnycsepp. Mert minden könnycsepp egy érzés és minden érzés nagyon tud fájni…

-Mind ketten szeretnek téged Cher! Nem veszed észre? Szeretnek!

-Hogy mi? – kérdezek vissza, mintha nem hallottam volna. Pedig csak nem értettem rendesen…

-Niall szeret téged. Talán te is őt. Csupán nem meritek bevallani nemhogy egymásnak, még saját magatoknak sem… -mondja ki, amit gondol, majd föláll, s felém nyújtja a kezét. Tétovázva elfogadom jobbját, majd megigazítva magamon a ruháimat, elgondolkodok.

-És ha mindkettőt szeretem?

-Csak egyet szerethetsz igazán. – feleli őszintén, majd szembefordít magával, s úgy ad egy intelmet.

-Beszélj velük. Még ha nehéz is, valahogyan vess véget Te ennek a háromszögnek. Sőt, a legjobb az lenne, ha…

-Ha…?

-Brooke, Niall össze fog törni.

-Harry is szeret.

-Ő is. Épp ezért nem kellene ilyen sokáig húzni ezt az egészet. Egy ember mindenképpen vesztesen fog kijönni ebből a játszmából.

-Éppen ezért félek. – felelem halkan, de inkább csak magamnak, mint a mellettem álló barátnőmnek.

Szememet lesütve sétálunk vissza, hogy elfoglaljuk a helyünket, s végre bulizunk egy jót minden rossz történés ellenére. De hát a fenébe is! Mennyi esélye van annak, hogy egy tök átlagos lánnyal szeretne együtt lenni két világsztár? Semennyi. De itt már korántsem a hírességről vagy a pénzről van szó. Sőt eddig sem ez volt előtérben. Itt már emberi életek, szerelmek és érzések forognak kockán. Igaz, hogy a kapcsolatunknak vége, de még pár óra és a sors egy újabb és talán utolsó esélyt ad arra, hogy ezeknek a dolgoknak a végére érjünk, és tisztázódjanak az érzések. Talán a mi is együtt leszünk még valamikor… Talán nem is olyan sokára…