2012. november 19., hétfő

Say..What?


Sziasztok!
Ez a rész jelentős lesz a következőkben! Ha annyira figyelmesek vagytok, talán sejthetitek, hogy mi fog történni, de azért még csak ne gondolkodjatok. Annyit el árulok, hogy lesz egy hatalmas fordulat még a végén-nem a fejezetnek!-remélem meg leplek titeket! :)Úgyhogy nehezen, de itt van a 44.! Jó olvasást hozzá!
 

“Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg , amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké.”

Harry Styles
Igazából nem is tudom, mit mondhatnék. Melyik a rosszabb? Ha a barátnőd valahol talán épp most roskad össze egyedül, vagy az, hogy az interjúkon és a fotózásokon benned tomboló érzelmeket nem mutathatod ki. Egyszóval mindehhez föl kell venni az álarcot, hogy még csak véletlenül se sejthesse senki, hogy van valami gond ott belül. Olyan ez, mint bohócnak lenni. Az ő mosolyuk sem igazi. Hisz’ csak fölfestették, hogy ne lássa senki, hogy szomorú. Igen. Én is így „vészeltem” át, vagyis még most is az eddigi öt fotózást és három interjút. Még van hátra hat interjú és egy fotózás. Hogy őszinte legyek, nem is tudom, mi bajom van. Végül is most nem is vesztünk össze, sem a szakítás szélén sem állunk, de érzem. Érzem, hogy valami fog történni, ami megváltoztatja az életünk egy részét. Ha a srácokét nem is, az enyémet biztosan és Brookét is. Érzem, tudom, hogy köze van Brook eltűnésének ehhez a rém álomhoz. De miért? Mégis mi fog történni? És mikor?
-Harry! Jól vagy? – zavart meg Liam hangja, s szemeim előtt lóbálódzó keze.
-Ja..igen, persze.- feleltem zavartan, bár én sem gondoltam komolyan a válaszomat.
-Akkor gondolom az sem zavar téged, hogy most indulunk az egyik koncertre Los Angelesbe.
-Hogy mi? Nem, dehogy! Az nem lehet! – pattantak ki szemeim a hír hallatán.
-Harry, tudom, hogy nincs minden rendben. De hé! Azért a munkára figyelj oda. – vetett szemrehányást Louis. Kösz haver, tőled nem vártam volna.
-De..
-Nincs de. Ha ide koncentrálnál, akkor tudhatnád, hogy nem megyünk most sem az Angyalok városába, sem pedig koncertezni! –folytatta immár hangosabban Lou.
-Rendben. Nem tudom és nem is akarom megérteni, hogy mi bajotok van. Egyszerűen csak baj, ha fáj, és szarul érzem magam amiatt, hogy nem tudom, hol van Cher? –tettem fel az utolsó kérdést inkább magamnak, mintsem Lounak. Vártam egy kis hatás szünetet, majd fölálltam a székről és a fotó stúdióból igyekeztem kifelé, hogy elhagyjam a helységet mind addig, amíg valaki vissza nem húzott hátulról. 
-Azzal, ha most lelépsz, nem oldasz meg semmit.
-Eleanor...kérlek, most had tegyem azt am.. 
-Tíz perc és kezdés! - zavarta meg egy hang beszélgetésünket. Egy sóhajtás után lehorgasztottam fejemet, majd visszaindultam a többiekhez. Gondolom már számotokra is nevetséges, amit művelek és lehet, hogy tényleg nincs semmi ok az aggodalomra? Rendben, akkor nem veszem figyelembe az eltűnést. Akkor mostantól csak optimistán! Élvezem a fotózást és majd este, mikor hazajön Cher, boldogan fekszünk be az ágyba.

 Cher Brooks
Egyszerűen utálom ezt a helyet. Nincs jobb szó rá, nem lehet jobban kifejezni. Ezek a világoszöld falak, a hideg székek és az a bizonyos „kórházi illat”, amit inkább mondanék szagnak.  Eltekintve minden mellékes apróságtól, szerintem mindenki akkor a irtózik a kórháztól leginkább, ha a család tagja, vagy éppen a legjobb barátja a „páciens”. Igen, én is megtapasztaltam ezt az érzést, főleg akkor izgultam leginkább, amikor az a fehér köpenyes alak felénk tartott. Remélem Jó hírrel. 
-Önök Mr.Brooks hozzátartozói? - kérdezte semleges hanggal az orvos.
-Igen, kérem mondja, hogy nincs semmi gond. - végül is, mi lehetne a haláltól nagyobb gond? gratulálok Cher, megint jót mondtál. 
-Nos...van egy rossz és egy jó hírem is a számukra. Már ha mondhatom így. - kezdte az orvos, majd megköszörülte a torkát, és folytatta. Khmm. Vagyis folytatta volna, ha anyám nem szól közbe.
-Doktor úr, csak annyit mondjon, hogy van-e remény. - mi? Mi folyik itt? Milyen remény? 
-Mr. Brooks túl van az élet veszélyen, de sajnos azt kell, hogy mondjam...Pár hét. - ekkor tudatosult is bennem pontosan, hogy mi is történik. Ha valaki nem értené, bár egészen pontosan én sem értem : Az apám meg fog halni. Te jó ég, még leírni is fáj és még csak el sem hiszem. Fejemet a tenyerembe mélyesztve ültem le a hozzám legközelebb lévő ülő alkalmatosságra és gondolkodni kezdtem. 
-Bemehetnék hozzá?- néztem föl a nálam jóval magasabb, fekete hajú, középkorú borostás orvosra. Először alsó ajkát beharapva válaszolt: 
-Sajnos még nincs látogatható állapotban. Talán majd holnap, de addig is nyugodtan menjenek haza. Pihenjék ki magukat. Nem lenne javasolt most itt maradni. -  eresztett el egy lágy mosolyt az orvos.
-Nekem most mennem kell, vigyázzanak magukra, viszlát! - köszönt el, majd otthagyva minket, el is tűnt a másik folyosón lévő kavalkádban. Miért? Miért pont velünk, velem történik ilyesmi? Na jó, azért másnak sem kívánnám soha ezt az érzést. De bármennyire is törtem a fejem, még most sem tudtam rájönni, miért is titkolhatta a betegségét apa. De az még inkább foglalkoztatott, hogy mióta? Hisz ha már csak hetei vannak hátra, akkor már elég súlyos fázisban lehet. 
-Most örülsz, mi? - vetettem oda az éppen falnak támaszkodó anyámnak, majd a kérdésre fölkapta fejét, és épp válaszolni akart volna, mikor folytattam.- Ugyan már, ne nézz hülyének! Hisz igen rég' tudok róla, hogy nem éppen fényes a házasságotok. És tulajdonképpen miért is vagy itt? Ja, a végére már csak formalitásból is ide jössz. De tudod mit? Igazad van! Én is sajnálom, hogy már nem lehetünk boldogok, de nem bánom. Ha te nem is, én biztos, hogy a végsőkig az apám mellett maradok, nem úgy, mint te! -keltem ki magamból. De hisz most csak az igazságot mondtam el. Hisz ha apa nincs többé, akkor minden mindegy.
-Cher...én...én...
-Ne is mondj semmit, hisz nem is tudsz. Látod? -suttogtam. - Ezt tetted.

Talán négy órát tölthettem apám kórterme előtt. Miután anyával összevesztünk -ismét- ő elment. Jellemző. Talán rádöbbent ő is az igazságra? A nővérek már kínálgattak engem vízzel, sőt javasolták, hogy menjek haza, de én tiltakoztam. Ideje lenne elgondolkodnom végre nekem is azon, hogy egyáltalán Én mit keresek itt? Igaz, van öt jó barátom, akikre mindig számíthatok. Van egy fiúm, akit szeretek és ő is engem. És van egy barátnőm, akivel szintén számíthatunk egymásra, de talán ez is csak érdek kapcsolat. Nem tudom, miért látom a rosszat, szinte minden jóban, de mostanában mindig elkap egy fura érzés. Viccesen hangzik, de olyan érdekes, szinte mindenki "irtódik" ki mellőlem. Vázolom: Kezdődött az egész Nicole-val, aztán Ann, Lilly, most pedig Apa. Furcsa az élet, nemde? Na jó, Cher! Szállj le erről a vonatról és gyere vissza az életbe! Kezdjük azzal, hogy be kell látnom, tényleg semmi értelme tovább várakoznom, hisz az altatásból csak holnapra, maximum estére ébredhet föl, ezért valahogy haza kellene jutnom. 

Eleanor Calder

Az egész napomat a srácokkal és Louis-val töltöttem. Este még adnak egy koncertet, aztán vége a napnak. Holnap én kerülök sorra. Nekem lesz egy fotózásom, de csak mellék állásban modellkedem, úgyhogy nem leszek ott egész nap.Épp a srácok arcán lévő komorságnak a rejtélyeit figyeltem, mikor megcsörrent a telefonom. Eléggé elbambulhattam, hisz' megrémültem egy kicsit a hirtelen jött zenétől. Te jó ég! Cher az! 
-Szia Brook! Jól vagy? Ugye nem csináltál semmi hülyeséget? - bombáztam meg egyből a kérdéseimmel. 
-El, figyelj. Ezt most túl hosszú lenne elmondanom. Csak...kérlek gyere ide. Gyere a kórházba. - mondta lágy hangon, de azért éreztem, hogy valami nem stimmel.
-A kórházba? Min..
-Shhh! Halkabban! Ja, és Harrynek semmi képpen ne mondd meg, hogy hol vagyok. Nem szeretném, ha aggódna, vagy épp otthagyna mindent. 
-Rendben. Akkor indulok. - tettem le a telefont, majd átgondoltam a dolgokat. Szóval, Brook kórházban van, de szerintem nem vele történt valami baj, hisz akkor azt hallani lehetett volna a hangján. Menjek a kórházba úgy, hogy ne tudja meg sem Harry se a többi srác? Képtelenség. Eleanor! Találj már ki valamit! 
-Srácok, mindjárt jövök! - nagyszerű, ettől jobbat nem is mondhattam volna.
-Hová mész? - kérdezte Lou,aki épp tüsszentett egyet a sminkestől.
-Öm...Meglepetés! - nevettem el magam, majd távoztam az épületből. Hívtam egy taxit, majd öt perc várakozás után meg is jelent előttem a fekete autó. 

Megérkeztem, de hová kell mennem? Fogalmam sincs miért, de elindultam az első emeletre, majd megláttam az egyik folyosón Chert. Na igen, ez a női megérzés, vagy mi. A folyosón, csak az én magassarkúm kopogása hallattszódott, mire Brook egyből odakapta a fejét. 
-Siettem, ahogy tudtam. - állt fel, s ölelt meg. 
-Mi történt? Egyáltalán miért vagy itt? Köze van ennek a délelőtti elrohanáshoz? Hé..te, sírtál? - válasz helyett csak megfogta a karom, és az egyik kórterem ablakához vezetett. Bent, egy férfi feküdt gépekre kötve, s gondolom még altatásban lehetett. 
-Az apám -kezdte. Hirtelen a szám elé kaptam a tenyerem.- Pár hete van hátra. Talán annyi sem. - folytatta ellágyuló hangon. 
-Most már mindent értek. - öleltem magamhoz. Nem sok mindent lehet ilyenkor mondani. Néha a hallgatás is segítség. Én épp ezt teszem.
-Tudom, hogy a szüleimmel nem volt jó a iszonyom, hisz mindig veszekedtünk..de...de azért ez.- kezdte megtörten. Elcsitítottam, hogy inkább ne beszéljen róla, ha nem akar, de folytatta.
-Nem! Én...nem akarok összetörni. Ki akarom használni ezt a kis időt, amit még vele tölthetek. Nem akarok szomorkodni. Persze, megmarad még az a kis félsz, hogy elmegy, de most még akármennyire is nehéz lesz, nem szeretnék romokban heverni. Kérlek,menjünk el, és...  - mondta, sőt..inkább bizonyította magának, majd fölállt és megtörölte szemét, majd fölhúzott engem is. 
-Várj. Ez mind..szép és jó, hogy így állsz a dolgokhoz, de... - de hát hiába mondtam, már szinte a kórház bejáratánál jártunk.
-Ez nagy meglepetés lesz.- mondtam magam elé, majd beszálltam Cher után a lekapott taxiba.
-És ha már ennyire pozitív vagy..Harrynek hogyan mondod el? - szökött ki belőlem a kérdés.
-Még nem tudom. De most beszéljünk másról...Nem karom azt a tudatot, hogy az apám meg fog halni!- hát rendben, ő akarta...
-Jó. Este lesz a srácoknak egy fellépésük. Fotósok, Tv, sztárok..tudod. Eljössz? Vagy még nem akartok ketten mutatkozni Hazzal?
-Még szép! Bulizzunk! - Meglepődtem Cher viselkedésén. Egy normális ember ilyen esetben, most ott szomorkodna az ágy mellett..nem pedig, bulizna!? Megráztam a fejemet, majd folytattam az ablakon való bámészkodást.
-Hölgyeim, megérkeztünk!- hallatszott a sofőr hangja. Kiszálltunk, majd a stúdió felé vettük az irányt. A srácok még itt vannak, remélem. 


 Harry Styles


-Rendben srácok, mára végeztünk! - végre! Már azt hittem, soha nem lesz vége ennek a fotózásnak. Épp az öltözőnk felé sétáltunk, amikor belépett az ajtón El, és Cher. Azonnal odasiettem hozzájuk, é első dolgom volt megölelni Kedvesemet.
-Cher! Mi történt? Mégis hol voltál? -fogtam meg arcát kezemmel.
-Otthon szeretném elmondani, rendben? - eresztett el egy lágy mosolyt. Éreztem, hogy valami van a mosoly mögött..
-Nem tudom, hogy mondta-e El, de ma lesz egy fellépésünk egy rendezvényen. Sok fontos ember lesz ott. Tele lesz a hely újságírókkal. Szeretném, ha együtt jelennénk meg. 
-Tudok róla, és ha ezt szeretnéd, rendben. Végül is, mi rossz történhet? -Hmm..túl könnyen beleegyezett. Megkíséreltem egy csókot, majd elindultunk a srácokhoz az öltözőbe.

-Akkor mindent megbeszéltünk? - vetődött az ajtóba Lou. 
-Igen.- bólogotatott hevesen El és Brook. Erre Zayn És Liam egy "na persze" nézést váltottak feléjük. 
-Szóval..a feladatunk: mire ti hazajöttök, legyünk kész és már indulunk is. - ismételték már vagy hatodjára a "szabályt".
-Pontosan. Na csók, drágáim! - köszönt el Lou, majd bevágtattunk Paul kocsijába és már indultunk is az első interjú helyszínére. 

 Cher Brooks
Miután a srácok elmentek, Eleanorral nekikezdtünk készülődni. Egészen pontosan két óránk van mindenre. Mindketten elfoglaltuk a fürdőszobákat -természetese ő a Lou-jét én pedig Hazzáét- majd miután én kész lettem, a szekrénybe ástam magamat, valami normális ruha után kutatva. Persze, egy olyan ruha után, ami különleges, de mégis egyszerű. Hát ezt jól megfogalmaztam, de a lényeg érthető. Egy bordó ruha mellett döntöttem, amely a combom közepéig ért, s ezt egy fekete dupla öv díszítette. Hozzá, egy fekete telitalpú magassarkút, fekete köves fülbevalót, s egy szintén fekete blézert, ha netán hűvös lenne. Az öltözködés után, áttértem a sminkemre. Egy egyszerű halvány pirosas árnyalat, semmi több, hozzá szempilla spirál és kész is. A hajamat hátul összefogtam a fejem tetejére ló farokba egy fekete haj gumival, majd még az időbe épp beleért; kifestettem a körmömet. Nem igazán szoktam festegetni, hisz úgy is lekopik, és nem is tetszik annyira. Most egy egyszerű halvány pinket kentem rá. Pontosan másfél óra alatt lettem készen. Eleanorral egyszerre léptünk ki a srácok szobáiból, s azonnal egymás ruháját kezdtük bűvölni tekintetünkkel. 
A fiúk is mindjárt itt lesznek. Na igen, Végszóra.
-Megjöttünk! - kiabált Lou, majd észre véve, hogy itt állunk mellette, elnevette magát, majd egy csókot váltott kedvesével. 
-Gyönyörű vagy. - suttogta Harry, majd derekamnál fogva közelebb húzott magához, és...
-Indulás, ha nem akarunk elkésni! - rontott be Paul.
-Mindig rosszkor. - rázta fejét barátom, majd engem előre engedve léptünk ki az ajtón.
Az estén, többek között találkoztunk Rihannával, Taylor Swiftel, Adele-vel, Katy Perryvel és még sok más hírességgel. Az est fény pontja mégis az volt -legalábbis szerintem- amikor épp mi léptünk be a terembe, és az össze kamera felénk zúdult.Na eddig semmi meglepő, na de nálam kicsapta a biztosítékot, mikor Harry megcsókolt a nyilvánosság előtt. Igen, Ott minden újságíró és paparazzo előtt. Még mindig a fejemben zsong, mikor Niall odasúgta nekem a csók után: "Ebből címlap sztori lesz!" 
 
A koncert fergeteges volt, és rettentő jó volt a hangulat. És attól függetlenül, hogy az est folyamán, szinte minden újságíró és tv-s közvetítős Harryt kérdezgette, minden jól ment. Mikor hazaértünk, mindenki hullafáradtan vonszolta föl magát az emeletre.
-Végre nyugalom - ölelt át hátulról Hazz.Szembe fordultam vele, majd egy csókot loptam.
-Fürödjünk! - mosolyogtam, majd besétáltam a fürdőbe, s épp készültem levenni a ruhámat, mikor Harry visszatartott.
-Majd én. Úgy sokkal izgalmasabb. -húzódott kaján mosolyra a szája.

8 megjegyzés:

  1. Lehet hogy csak én vagyok hülye de akárhogy figyeltem, akárhányszor elolvastam, semmire nem jöttem rá és ez most idegesít. Nagyon tetszett a rész és várom a többit! A kövivel siess kérlek, hátha ott felvilágosodom :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Igazából még próbálom leplezni a dolgokat, de a következőkben minden kiderül;) Ezért akartam második kötetet is, mert ami itt-most történik, annak van folytatása :)))
      Szerintem Ma fönt lesz, legkésőbb éjjel :D
      xx

      Törlés
  2. Nagyon tetszett.. kb. a közepétől zokogok. Sebeket szakított fel bennem. De imádom ezt a részt. Tényleg. És hozd hamar a folytatást mert nagyon kíváncsi vagyok. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Örülök, ha ennyire tetszett a rész :) És hát...mint az előbb is említettem; Ma vagy legkésőbb éjjel érkezik új rész :)
      xx

      Törlés
  3. Nagyon jó lett, mint mindig :)) És tük jó, hogy ilyen hosszú lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Most hihetetlen boldog vagyok, hogy végre valaki válaszolt a kérdésemre! :) /ami az volt, hogy hosszú vagy rövidebb részek legyenek/ Örülök, hogy tetszett. :)
      xx

      Törlés
  4. Szia, csak most tévedtem ide, de nagyon tetszik :) végre egy olyan fanfiction ami nem ugy jön le mintha egy 12éves írta volna :) gratu , ezentúl nézni fogom az oldalad ;) S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia :)
      Óóó, hát nagyon köszönöm :)) Örülök az új látogatóimnak :)))))
      xxx

      Törlés