2012. július 7., szombat

Trial...

Trial  (1.Day)

 Sziasztok!:)
Mindenek előtt szeretném megköszönni a 20 rendszeres olvasómat., vagyis jár nektek a meglepetésem,ami az, hogy egy dupla részt hozok nektek. Szeretnélek titeket megkérni, hogy továbbra is használjátok az 'elolvastam Tetszett' opciót a történetek alatt, és kérlek titeket, hogy kommenteljetek, mert csak így tudom, hogy tetszik-e nektek. Mindezeken felül írjátok le észrevételeiteket, és ötleteiteket. Köszönöm ! Itt is a következő rész, Jó olvasást! xx 


  Cher Brooks
...Miközben a mennyországban éreztem magam,el kellett válnunk, mert arra lettünk figyelmesek, hogy paparazzók vesznek körbe minket és a gépeiket arcunkba nyomva kattognak. Az egyik túlságosan is közel jött, és belenéztem a kamerájába. Persze ő is épp vakuzott és kis híján megvakultam.Harry gyorsan kapcsolt, és megfogta karom, majd berohantunk a megbeszélt helyre ahol a próbák fognak zajlani : a stúdióba. 
-A picsába! - dühöngött Harry, majd otthagyott az előcsarnokban , és egy kis folyosó felé vette az irányt. A többiek bentről tartották szemmel az eseményeket, és együtt el torlaszoltuk az ajtót, hogy ne tudjon egy fotós se bejutni. Kisebb csönd után Liam megszólalt, miközben belesüppedt egy élénkpiros bőr fotelbe :
-Van egy olyan érzésem, hogy ezt holnap a címlapon fogjuk látni! - Kicsit..na jó.Nagyon megijedtem mikor ezt mondta, de épp ebben a pillanatban jött vissza Harry is Paullal az oldalán. :
-Még jó, hogy itt voltam srácok! Különben ezek a képek holnapra, rossz esetben még ma napvilágra kerülnének! - mondta Paul,  és én egyfajta megnyugvást éreztem, és egy nagyot sóhajtottam. 
-Na! El kezdhetnénk végre a munkát ? - sürgetett mindenkit Niall, aminek már örülök, hisz' már rég el kellett volna kezdenünk..Rég.! Mindenki helyeslően bólogatott, majd elindultunk ugyanazon a kicsi, és szűk folyosón amin Harry.Hosszú és sötét folyosó volt, nem volt kivilágítva. Végre megérkeztünk a végére amiből nyílt egy ajtó aminek a neve : ÖLTÖZŐ volt. Mikor beléptem a kis helységbe ( a srácok nem jöttek be) már volt bent egy nagy gurulós fogas és rá volt téve egy rövidnadrág és egy top. Az öltöző nem volt valami nagy durranás, csak egy kis helység, fehér falak, egy tükör és egy pad. Ennyi.. Átöltöztem, majd kimentem  a srácokhoz és egyből egy nagy táncterem felé vettük az irányt. Vártak ránk a tánc tanárok, de ebben a pillanatban ahogy beértünk megcsörrent Paul telefonja, hogy a srácoknak és neki el kell menniük egy fotózásra. 
-De hát miért nem jelentették be hamarabb? -értetlenkedett Zayn miközben épp haját igazgatta a tükörben .
-Jaaaj,ne szomorkodj Zayn Barbie! Te itt is maradhatsz nézegetni magad a tükörben - hülyéskedett Lou vele ,miközben az egész csapat hatalmas röhögésben tört ki, kivéve az érintettet.
-Már megmondtam, hogy Ne hívj így! 
-Igenis Zayn Barbie! -Erre Zayn futásnak eredt Lou után, aki olyan gyorsan futott, hogy ezzel a sebességgel már valahol a Big Ben-nél járhat. 
-Jól van Cher, el lesztek ugye? Ma megtanultuljátok a tánc első részét, aztán holnap folytatjuk ugyanitt, ugyanekkor.! -mondta Paul., de láttam a szemében valamit amiről nem tudtam mi az, de nem tetszett...Mindegy. El köszöntem a többiektől, Harrynek adtam egy szájra puszit, majd köszöntöttem a tanárokat. :
-Sziasztok! Cher vagyok.! - mondtam nekik mire az egyik, kéz fogással üdvözölt.
-Szia Cher, én Jessica vagyok, de nyugodtan szólíts Jessnek. -hmm..nagyon ismerős volt nekem ő valahonnan.
-Szia! Engem pedig szólíts csak Emilynek. !- vele is kezet fogtam, sőt ő még meg is ölelt. Mind a ketten idősebbek voltak nálam, s mint kiderült 20 évesek mind a ketten. 
A táncterem fala tükörből állt mindenhol. Szóval mondhatom úgy, Tükör fal. Érdekesen hangzik de tényleg. Volt a terem két sarkában 1-1 közepes fekete hangfal, és egy-egy pad mellettük. És mi hárman.. Első Dolgunk az volt, hogy kiválasszuk a zenét, amit igazából ők már kiválasztottak, nekem pedig megmutatták. A választásuk pedig egy mix-re esett. Amiben kezdésként a Save the world c. szám szerepelt,aztán váltja a Hangover végül pedig J.B. Boyfriend c. száma. Ennek mondjuk nem nagyon örültem mert nem annyira bírom J.B. zenéjét, de mindegy is. A lényeg, hogy tök jól összemixelték  a dalokat és alapjában egy pörgős számra pörgős táncot rakunk össze. 5 perces lesz az egész tánc, pont kész leszünk vele még a határidő előtt. Nagyon jól haladtunk, amikor egy olyan elem jött, amitől eléggé féltem. Ismertem ezt. És nagyon tartottam tőle. A Boyfriend c. számnak a lassú része (elején) "simán" egy lendületből hátrarántani a hátam ,aztán lassan fel. Mindeközben lábujjhegyen állni. Mikor már többszörire próbáltuk el, még mindig nem sikerült . De csak ez az egy elem nem. 
-Jól van Cher, jó voltál. Holnap folytatjuk. Még van időd betanulni Azt a részt. - mondta kedvesen Emily . -Lenne kedved este beugrani valahová ? - elég közvetlen lány , és meg is kedveltem mindkettőjüket. Bár este randizom vagyis hát..na jó tényleg randinak is mondható ami lesz este Harryvel szóval ki kell hagynom az esti találkát Emilyvel.
- Hát.. tudod. szívesen mennék én, de ma nem jó. Ma találkozóm lesz . Esetleg holnap ? -kérdeztem  úja mosolyogva. - Rendben van ! akkor egyből próba után ! - majd elköszöntünk egymást mindannyian , én gyorsan átöltöztem majd kifelé vettem az irányt. A paparazzók már nem voltak ott . Gondolom el mentek és követték  a srácokat.. út közben föl hívtam Harryt. :
-Szia Harrry! Végeztünk a próbával . Hánykor megyünk este ? -kérdeztem kedvesemtől boldogan. 
-Ó..hát...figyelj, az igazság az, hogy nem tudom mikor végzünk. De Talán 8-ra mi is készen leszünk.
-Rendben, jössz értem, vagy menjek hozzátok. ? - reménykedtem, hogy nem kell fél órát sétálnom, ezért jobb lett volna ha értem jön.
-Érted megyek. , Pontosan 8 óra 15 percre ott leszek a ház előtt. Szeretlek ! szia!  
-Én is szeretlek. - majd letettük. Remek! Délután 2óra van. Mit csinálok én 8 ig? -Már tudom is! Át hívom Lilyt! Ahogy kipattant a fejemből ez az ötlet, már tárcsáztam is :
-Ó szia Cher! épp most akartalak hívni! mi újság ?- mielőtt bármit is mondhattam volna, ő megkezdte beszédét.-
-Szia! most jövök próbáról! mindent elmesélek ! nem jössz át egy kicsit ?
-Bocsi Cher, de nem megy. Ma biztos, hogy nem. Majd elmondom miért. De most nem megy.- Hallottam ahogy sír, és nagyon megrémültem vajon mi történhetett vele. De épp szétkapcsolt a vonal,és az ég is elkezdett dörögni. Úgy tűnik egyedül töltöm a délutánomat... Ahogy beértem, már szakadt is az eső. 
-Anyu!! Apu!  Van itthon valaki?- ordibáltam, sehol senki. Egyre királyabb.. Lilyt nem érem el, Harryvel 8 kor találkozom, anyuék sehol. Fölszaladtam a szobámba, majd bekapcsoltam a laptopomat, és mivel nem volt jobb ötletem ,kerestem valami ötletet, mit csináljak a hajammal estére. Meg is találtam a nekem megfelelőt, : fishbraid. Ismertebb nevén halszálka vagy mi. Lehet, én vagyok ilyen szerencsétlen de 2 óra alatt össze is hoztam .  Még mindig csak 5 óra... Keresgéltem ruhák között, mikor kezembe akadt a megfelelő, találtam egy nagy piros borítékot mögötte.... 

1 megjegyzés:

  1. egyszer ezt a fhisbraid fizurat meg kell csinaljam:)nagyon jo ez a resz is:)varom mar a kovetkezot:)

    VálaszTörlés